Emlékmű III. -- Barakonyi Szabolcs: Szembesítés

Barakonyi Szabolcs az index.hu fotósaként már a romák ellen elkövetett gyilkosságok utáni nyomozások kezdetén járt a helyszíneken. Érdekes kapcsolódási pontja az akkor készített képeinek, hogy közülük három épp Nemes Csaba festményein tér vissza.

http://kep.index.hu/1/0/104/1044/10444/1044431_e54b54d0d69116d8217d42c50889141b_o.jpg
http://kep.index.hu/1/0/36_cbb6a3b884f4f88b3a8e3d44c636cbd8/488583_2cdf97649739372a008cf37a3c37efb7_o.jpg
http://galeria.index.hu/bulvar/2008/11/03/ket_embert_agyonlottek_nagycse/?current_image_num=8&image_size=xl

A Nemes egyik festményén is szereplő, sárga vakolatú ház az, ahol Róbert és Robika (ifj. Csorba Róbert és Csorba Róbert) éltek és ahol ellenük a halált okozó bűncselekményt elkövették Tatárszentgyörgyön 2008. február 23-án. Barakonyi képén a ház előtt Csorba Csaba és Csorba Csabáné láthatók.

/Tatárszentgyörgyi támadás: 2009. 02.23., az áldozatok: ifj. Csorba Róbert és Csorba Róbert, a portrén Csorba Csaba és Csorba Csabáné/

Barakonyi hat képéből a Műcsarnok Menü Pont galériájában rendeztek kiállítást (2010. szeptember 30. és október 31. között), melynek kísérő füzete a képek mellett szövegeket is tartalmaz (ezeket Munk Veronika írta). Az írások érdekes kiegészítői, illetve kísérői a képeknek. Érdekességük többek között abban rejlik, hogy ugyanazt a száraz, pátoszmentes, tényszerű stílust követik, mint a vizuális ábrázolások, ugyanakkor bizonyos aprólékos és látszólag mellékes részletet is tartalmaznak, amelyek az áldozatokat individuummá teszik.

/Tiszalöki támadás: 2009. 04.22., az áldozat: Kóka Jenő, a portrén felesége, Kóka Jenőné, Éva/

Ezzel a retorikai gesztussal mind az áldozatok, mind pedig a hozzátartozóik kikerülnek a jó és a rossz kettőségén alapuló kapcsolatrendszerből és valódi, hús-vér emberekké válnak oly módon, hogy mindezek ellenére megmaradnak áldozatok lenni. Ezeknek a gyilkosságoknak az esetében -- és természetesen nem csak itt -- a meggyilkolt emberek áldozati státuszát vennénk el, ha akár egy pillanatig is kételkednénk maguknak a gyilkosságoknak a morális megítélésében, illetve ha felvetnénk az áldozatoknak az ellenük irányult erőszakban akár a legkisebb fokú és önkéntelen "körzeműködésének" lehetőségét, azaz hogy létezik bármi olyan a földön, ami a brutális módon elkövetett gyilkosságok "okaként" szolgálhat és az áldozatok személyéből következik.

/Alsózsolcai támas: 2008. 12.15, az áldozat: Rontó Krisztián (életben maradt, a portrén ő látható)/

A sorozat hat darabjából három képen a meggyilkolt áldozatok rokonait láthatjuk, kettőn pedig két támadás túlélőjét (egyikük Rontó Krisztián, az alsózsolcai támadás áldozata, a másik Gyetinás Magdolna, a piricsei merénylet túlélője). A hatodik kép egy meglőtt túlélőt (a nagycsécsei Nagy Tibort), valamint a támadásnál jelenlévő, de fizikailag sértetlenül maradt rokont (az egyik meggyilkolt áldozat lányát, Nagy Máriát) mutatják.  Különösen az utóbbiak esetében fontos kitérni az ábrázolás dilemmájának korántsem magától értetődő feloldására. A trauma elmélete szerint maga a traumatikus esemény (háború, katasztrófa, személyt ért támadás, erőszak, stb.) ugyanis nem kizárólag -- bár természetesen nem egyforma mértékben és módon -- magát a közvetlen áldozatot érinti, hanem annak szűken vett környezetét, családját és legközelebbi emberi kapcsolatait. Erről mostanában többet lehet hallani az iraki katonák kapcsán, azaz, hogy a traumatizált embernek az eredeti közösségébe való visszatérése, melyet a trauma feldolgozása kellene hogy kísérjen, a közvetlen környezetére is sokszor trauma-közeli hatással van, az ő életüket is gyökeresen felforgatatja a traumatizált emberrel folytatott napi kapcsolat, a túlélő feldogozási folyamatának napi szintű "kísérése" és -- adott esetben -- segítése. 

/Nagycsécsi támadás: 2008. 11.03., az áldozatok: Illés Éva és Nagy József,

a portrén Nagy Tibor és Nagy Mária/

Visszatérve az ábrázolás dillemájára, két kérdés is adódik ezzel kapcsolatban. Az egyik a fotós szerepe és morális pozíciója, a másik a képen szereplők közreműködése.

Barakonyi Szabolcs olyan képi retorikát választott fotóihoz, mely a lehető "legsallangmentesebb" képi eszközöket használja a színhelyek és a gyilkosságokhoz közvetett vagy közvetlen áldozatként kapcsolódó személyek bemutatására. A drámát nem a képen belülre helyezi el, hanem azon kívülre, és a képekkel épp a dráma valódi tartalmát erősíti a mainstream médiában megszokott sztereotípiákkal és az érzelgős megközelítéssel szemben.

/Piricsei támadás: 2008. 08.08., az áldozat: Gyetinás Magdolna (életben maradt, a portrén ő látható)/

Ami a képen látható alanyokat illeti, korántsem tekinthetjük magától értetődőnek, hogy a a családtagok és a túlélők vállalták ezt a "szereplést". Pátoszmentes kiállásuk, valamint a kamerával -- és ezen keresztül velünk, nézőkkel -- való direkt és felvállalt szembenézésük nemcsak szimbolikus jelentéssel bír, hanem morális tartalmat is hordoz (azon túl, hogy az ő magatartásuk is teljesen eltér a bulvármédiából ismert ön-reprezentációs módokkal). Akkor is így van ez, ha a kislétai gyilkosság esetében az áldozat képen szereplő családtagjai nem kívánták sem az gyilkosság helyszínét, sem pedig saját arcukat megmutatni. Ez a kép azonban mégsem lóg ki a sorozatból, mert épp ez érzékelteti a gyász és a megrendültség, valamint a trauma feldolgozásának folyamat-jellegét azzal, hogy nem abszolutizálja sem a teljes, sem pedig a részleges szembenézést, hanem egy köztes pozíciót is felmutat, mely épp az áldozatokkal való azonosulás kiindulópontja lehet.

/Kislétai támadás: 2009. 08.03., az áldozat: Balogh Mária (a portrén a család kérésére arcokat

nem mutatunk és neveket nem közlünk)/

/Külön köszönet Barakonyi Szabolcsnak, hogy a képeket rendelkezésre bocsátotta./
Lásd még: http://fotopost.hu/textura/nem-az-kerdes-hova-allj