Egy sorozatot kívánok indítani, mely azokat a képzőművészek által készített műveket mutatja be, amelyek a 2008-2009-es roma-gyilkosságokkal foglalkoznak. A téma relatív aktualitását az adja, hogy 2010. október 24-ig két kiállítás is látható volt Budapesten, amely ezt a témát kísérelte meg feldolgozni. Nemes Csaba Állj ide! című kiállítása a Kiscelli Múzeum templomterében, illetve Barakonyi Szabolcs Szembesítés című kiállítása a Műcsarnok menü pont galériájában. Ezekről további posztokban lesz részletesebben szó. A sorozattal többek között az a célom, hogy megpróbáljam fókuszba állítani ezeket a műveket, illetve hogy össze is gyűjtsem őket, amiben számítok a blog olvasóinak közreműködésére is.
A sort Alexander Schikowski emlékművével kezdem, mivel tudomásom szerint ez volt az első mű, amelyik valóban meg is valósult. Az azonban egy másik kérdés, hogy ez az a mű, melynek leghányattatottabb is a sorsa, mivel nem a szorosan vett képzőművészeti közegen belül éli életét. Ideiglenes fel lett avatva pár héttel ezelőtt Békásmegyeren, a Megbékélés temploma kertjében (a képek is itt, illetve a a karlsruhe-i Schlossgarten készültek, ahol a mű maga léterjött, lásd http://www.kunstunternehmen.de/), de azon a helyszínen, ahová eredetileg a művész szánta, azaz Tatárszentgyörgyön sohasem került felállításra (http://nol.hu/velemeny/20100521-jokedvvel__boseggel).
Ennek az oka a helyi döntéshozók ellenállásában keresendő, akik úgy vélik, hogy egy ilyen emlékmű csak feltépné újra a már -- szerintük legalábbis -- behegedőben lévő sebeket. Ez egy olyan "emlékezet-politikai" kérdés, ami már első ránézésre is meglehetősen problematikus. Már csak azért is, mert az érzékenységekre való politikusi hivatkozások gyakran nemcsak hogy nem esnek egybe maguknak az embereknek, illetve a látszólag védeni szándkékozott kisebbségei csoportok érzékenységével, hanem ezekben az esetekben leginkább a politikusok érdekei sérülnének és ez a retorika csak az ő valódi érdekeik elkendőzésére szolgál.
/For more information in English and German, see www.redstargate.net/wordpress/
Szervusz artandpolitics,
ReplyDeletemielőtt neki kezdenék a fokalizálón való töprengésnek, csak egy technikai megjegyzésem lenne: nem lehetne itt változtatni a designon? Tudom, hogy a fekete alapon fehér betűk kímélik a környezetet, de sajnos kíméletlenek a szemmel. Egy idő után vibrálnak a betűk… Nem lehetne ezen változtatni? Mert így nekem szinte fájdalmas az olvasás.
Üdv. bw
Szia Bobby,
ReplyDeleteok, megkérdezem a designert, hogy mit lehet tenni. Bár a kérdés nehéz, mert a fehér alapon fekete betű már máshol nagy használatban van :-) Lehet, hogy a megoldás még a betűtípus változtatásában lesz, de a designer, amint teheti, neki fog látni a feladatnak.
Üdv,
a&p
Kösz a design választ!
ReplyDeleteHa van itt még valaki akkor illedelmesen megjegyzem h. ez egy tranzit.blog.hu-s beszélgetés folytatása és Mieke Bal és Norman Bryson Semiotics and Art History c. tanulmányának "fokalizáló" koncepciójáról szól.
I.
ReplyDelete„Az is bőven belefér a pakliba, hogy számomra ez a szöveg egy projekciós mező és már csak így vagyok képes olvasni.“
Ez a megállapítás nekem azért érdekes, mert nem tudom, hogy a magyarországi terepen mennyire vagy belekényszerítve, hogy ilyen erőssen azonosulj. Van ennek valami köze a szcéna logikájához? Vagy ez valami személyes?
„TK véleménye a dinamikáról: A dinamika abban is rejlik, hogy a néző--mű--kontextus--szerző kapcsolatban ezek között sokfajta, dialógikus és dinamikus kapcsolatot tételezek. Tehát TK véleménye szerint ebben még bőven belefér, hogy a B/B szöveg egyik fejezete az egyik, másik pedig egy másik aspektusra fókuszál. De ez TK véleménye szerint nem jelent kizárólagosságot. A háttérben végig ott van az összes aspektus.”
Igen, persze. Akkor megpróbálom pontosabban. Először kiderül, hogy a „műalkotással” való találkozás, mint szemiózis, egy „lehetséges” ill. „elvileg” végtelen értelmezői mozgás indít be (én így értem ezt: „when we confront works of art, we enter the field of the sign and of semiosis, of p o t e n t i a l l y i n f i n i t e regressions and expansions.” 184. o., kiemelés tőlem). Azután pedig a „Narratology” fejezetben, Barthes olvasóközpontú (203. o.) és Bahtyinnak a szerző felől közelítő (203. o.) elméletei után következik a fokalizáló elmélete, melynek feladata az lenne, h. bemutassa, egy az előző két szerző által elhanyagolt faktornak a működését : „the one factor that keeps slipping away [by Barthes and Bakhtin] is the traffic of meaning from source to destination and back” (205. o.). BB szerint ennek a faktornak az elemzésére a fokalizáló elmélete a legalkalmasabb. A fokalizáló elméletével az én olvasatomban BB azt kezdi el vázolni, hogy a szemiózis mégsem végtelen, hanem nagyon is fix koordinátái vannak, melyek a végtelent korlátozzák.
Itt nagyon különös dolgok történnek a blogprogramban - úgyhogy a maradék III. és IV. fejezetett (:)) majd este küldöm el. Emiatt van a sok fennebbi komment-törlésem is.
ReplyDeleteAzt hiszem valami nálam nem kompatibilis az editorral... ha egymás után két kommentet küldök, akkor a második kitörli az elsőt... Lassan fel fogom adni. Igaz, az a jobbik eset, ha a második kitörli az elsőt mert az esetek 90%-ban egyszerűen csak elszáll a kommentem...
ReplyDeleteII.
ReplyDeleteEz így teljsen ok és még nem ellentmondás, csak akkor válik azzá, amikor BB elkezdik részletezni, hogy magában a
k é pben vannak dolgok amelyek egyértelmusítnék a kép olvasatát. És itt szerintem túl messzire mennek, és épp azt tévesztik szem elol, ami vitánkban korábban mint (nyelvészeti értelemben vett) pragmatika említettünk. Ez alatt konkrétan azt értem, hogy a nézo aktuális kontextusa is meghatározza, hogy mit lát a képen. És ez a meghatározottság szerintem fontosabb, mint a képimmanens fokalizáló. A ketto pedig egyszeruen nem feleltetheto meg egymásnak. Mondok egy példát: Mindegy, hogy az Olympia fokalizál vagy sem, ha egy átlag Playboy olvasó, a Playboy-hoz szokott nézési szokásaival néz az Olympiára akkor valószínuleg semmiféle ellenállásba nem ütközik. És BB Anselm Kiefer példájához (205. o.) – ami mellesleg szerintem az általuk tárgyalt Rubens és Rembrandt példák után egyszeruen összezavarja az embert: épp a múlthéten hallottam valkirol, aki Kiefer munkásságában a német identitás affirmatív konstrukcióját akarja kutatni.
Az zavar abban ahogy BB a fokalizálót tárgyalják, hogy egyáltalán nem kontextualizálják sem a muveket sem a befogadót. Csak azzal vannak elfoglalva, h. mi látszik a képen.
III.
ReplyDeleteAmit az ARC plakátról írsz (timár.kati 2010.10.26. 11:07:59), azt el tudom fogadni, sőt be is látom. Az én érvelésem az ARC plakát mellett többek között azon alapult, hogy ez „csak” egy óriásplakát, ami megengedhet magának némi hatásvadászatot, azért hogy elérje a tartalmi figyelemfelkeltés minimumát. És ez a plakát a gyerek/kutya/nő hármasában épp csak annyira veti be a „gyerek” trükköt, hogy az engem még nem zavar. Hangsúlyozom, azért nem zavar, mert óriásplaként tekintek a munkára (pragmatikai dimenzió).
Azt viszont nem tudom pontosan, hogy a gyerek itt fokalizáló-e vagy csak egy egyes-szám első személyű elbeszélő (szerintem inkább a második). Ez is egy problémája ennek a fokalizáló elméletnek: Míg az irodalomban követhető, hogy épp a hanyadik réteg Matrioskánál (BB metafórája, 204. o. első oszlop, legalul) tartunk, addig a képeken szinte lehetetlen szétválasztani a láttatás szubjektumait. A képi narráció általában egyetlen nézőpontból - melyhez ráadásul nem is mindig rendelhető egy szubjektum – láttatja a narrációt. Ebben pedig nem látszanak különböző, beleékelt tekintetek/nézések által látott perspektívák. Csak ezen tekintetek reprezentációi látszanak. Ami kevésbé egy mise en abyme szerű eljárás (mint az irodalmi fokalizáló esetében), inkább csak egy szimpla metafóra vagy valami hasonló.
IV.
ReplyDelete„De még mielőtt folytatom, eszembe jutott egy fontos kérdés. TK egyetért B/B-vel a Culler-féle "framing" javaslatában, de TK egyben azt is kérdezi, hogy mi lenne erre egy megfelelő magyar szó? Ugyanis a "keretezés" az magyarul mégiscsak egy faipari szakmunkának hangzik és nem pedig egy interpretációs folyamat leírásának...“
Fogalmam sincs… A keretezés szerintem jól hangzik. Angolul nem ugyanúgy rezonál a “framing” a faiparral mint magyarul?
“Én egyébként nagy híve vagyok a szétszálazásnak és a close readingnek is - -de praktikusan ezt hogy hajtsuk most itt végre? -- kérdezi TK nagyokat pislogva és szempilláit rebegtetve...”
Hajaj, h. itt h. closereadingeljünk azt én se tudom… Mondjuk úgy mint eddig… Így kb. close, nem? Sajnálom, h. ami close, az általában szemtelenül hosszú. De nekem megéri.
Összálláspont: Szerintem nagyon jól lehet beszélni egy kép által felmerülő ideológiai implikációkról a BB féle fokalizáló nélkül is. Szerintem a fokalizálót azért jó mellőzni, mert ezzel elkerüljük azokat a (számomra nemkívánatos) BB-féle elméleti implikációkat, melyeket fennebb vázoltam.
Bocs a sok digitál szemétért (= törölt kommentek). Végre rájöttem a trükkre: notepad-et kell használni word helyett.
ReplyDeleteSzia Bobby,
ReplyDeletekonzultáltam a designerrel és erre a megoldásra volt végül hajlandó, hogy nem teljesen fekete a háttér és a betűtípuson is változtatott. Jobb lett az olvashatóság?
Szomorú, hogy ez a blogmotor itt is bénázik -- én azért jöttem a blogspotra, mert a blog.hu-n is elég vacak és ezt reméltem, hogy itt jobb. De látom, hogy nem. Viszont én, mint "admin", látom a sok kommentelési kísérletedet és a tartalmát, azaz az ismétléseket :-) A notepad lehet, hogy jó megoldás, mert a szentimentalizmus- cikk designja is ezért ennyire béna, mert a word-ből csak háttérrel tudtam kimásolni...
A tartalmi válaszhoz viszont most nekem is egy kis időre van szükségem, de jön az is hamar.
a&p
Igen! Sokkal jobb! Kösz! A rugalmas designernek is kösz!
ReplyDeleteA notepad trükkhöz - biztos ami biztos - még hozzáfűzném hogy nem ANSI hanem UTF-8 kódban kell menteni, akkor nem tűnnek el az "ű"-k és "ő"-k.
I.-hez
ReplyDeleteSzerintem mind a kettő benne van, a szcéna is meg én is. Meg sok minden más is, de ezek most nem tartoznak ide :-) A megjegyzésem első sorban arra vonatkozott, hogy tisztában vagyok a magam interpretációjának korlátaival, illetve inkább azzal, hogy az interpretációmnak is megvannak a maga korlátai, de ezeket a vakfoltokat én értelemszerűen nem látom.
Ennek egyik része az, amit viszont látok, hogy én ezt a szöveget nem tudom önmagában olvasni. Mert a "potentially infinite"-nél én nem véltelenül írtam a "potentially"-t hangsúlyosnak, ugyanis nekem itt bejön a már említett Fish, azaz hogy a jelentés egy adott kontextuson belül sohasem végtelen, csak a kontextusok végtelenek. Számomra ebben az értelemben evidens, hogy korlátozódik a jelentés.
Szerintem (!) a végtelen szemiózis nem azt jelenti, hogy az interpretációk száma egy adott mű esetében végtelenül sok, hanem azt, hogy egy láncot indít el. Peirce is azt mondja (ahogy én értem), hogy az "interpretant" (ezt magyarul nem tudom, hogy van) létrehoz újabb jeleket, melyeknek megvan a maguk "interpretant"-juk és így tovább. (Az "interpretant" nem egy személy, hanem a triádikus jel harmadik komponense Peirce rendszerében.)
II.-höz
ReplyDeleteOlympia -- ha létezik olyan, hogy "átlag Playboy olvasó", akkor neki is feltűnhet a képen egy pár "zavaró" tényező. Pl. első körben az, hogy a mai Playboy fotók -- már amennyit én láttam ezek közül (mert azért üres óráimban nem azt a folyóiratot bújom, még ha lenne Playgirl...) -- teljesen másképp mutatják be a női testet, mint ez a festmény. Aztán a kép többi eleme is nagyon eltér a "tipikus" Playboy-kelléktárétól (a színes bőrű szolgáló, és a macska leginkább). Szerintem az Olympia esetében sem lehet ezektől eltekinteni, azaz a kép "egészének" az olvasata számít, nem csak egy elemé (még ha az a leghangsúlyosabb elem is a képen). Lásd erről a 205. oldal első hasáb legutolsó bekezdését (ahol épp Bahtyinról beszélnek).
Kiefer -- azt én (sem?) értem, hogy a Kiefer esetében mit értenek ők fokalizáló alatt, de amit róla írnak, az nekem meggyőző. Azt nem tudom, hogy miben állna Kiefernél "a német identitás affirmatív konstrukciója". Miben?
A fokalizáló szerintem nem a kontextualizálás miatt érdekes, mert ott én sem látom a funkcióját. Szerintem talán arra (és erre a Zsuzsanná-s képek jó példák), hogy a művész által elénk tárt látvány nem folytonos a művész látásával, néha épp a kép más szereplőinek szemén keresztül láttat a nézővel valamit vagy valakit.
Mindez pedig szerintem azért fontos, mert ezzel a módszerrel akar B/B elszakadni a művészettörténetet uraló többi elméleti paradigmától, melyeket különböző okokból meghaladottnak vagy nem elég produktívnak tart.
III.-hoz
ReplyDeleteARC-ügyben akkor az a különbség köztünk, hogy engem zavar ez a fajta hatásvadászat (még akkor is, ha órisáplakátként kezelem), de el tudom fogadni, hogy téged nem.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy a képen (ellentétben a szöveggel) nem lehet (könnyen) szétválasztani a fokalizálót. Pl. az ARC esetében szerintem azért könnyű, mert a képet nem egy gyerek hozta valójában létre, nem az, aki a tatárszentgyörgyi házban lakott (és nem is ő pályázott), tehát ebben az esetben a egyes szám-első személyű beszélő is egy fokalizáló. A fokalizáló léte vagy hiánya szerintem nem azon múlik, hogy melyik szám-melyik személyben adják elő. Akkor lenne igazad, hogy itt pusztán egy 1-es sz-1. személyű beszélő van, ha valóban az a tatárszentgyörgyi gyerek hozta volna létre a képet és pályázott volna.
Szerintem sok olyan kép van, ahol igenis megjelenik több nézőpont. Nem feltétlenül a mise-en-abyme értelemben, mert szerintem a mise-en-abyme és a fokalizáló azért nagyon különböző dolog.
Azt írod, hogy "a képi narráció általában egyetlen nézőpontból [...] láttatja a narrációt." Ha pl. vesszük a Las Meninas-t akkor számomra ott épp a tekinteteknek és nézőpontoknak az a hálózata a lenyűgöző, amit a kép megteremt és amibe a néző is belekerül. (Bár vicces módon ott is van egy enyhe mise-en-abyme-helyzet a tükörrel.)
"Csak ezen tekintetek reprezentációi látszanak." Az én olvasatomban B/B épp azt mondja, hogy a nem pusztán a tekintet kerül reprezentálásra a képen, hanem az is, ahogy az adott tekinteten keresztül látunk valamit ábrázolva. Pl. amit már említettem korábban, Zsuzsanna esetében -- Zs. testét a vének tekintetén keresztül látjuk, de magát a tekintetet is ábrázolja a festmény.
IV.-hez
ReplyDeleteTalán azért nem tetszik a keretezés magyarul, mert még egy művészetelméleti kontextusban is olyan kevesen ismerik a fogalomnak ezt a jelentését, hogy óhatatlanul is félreviszi a beszélgetést.
Akkor a close reading folytatódik a megszokott mederben, rendben. Szerintem is megéri.
Azt, sajnos, nem tudom megmondani, hogy a fokalizáló nélkül lehet-e egy kép ideológiai implikáicóiról beszélni, de én mindenképpen úgy gondolom, hogy a fokalizáló adott esetben (!) nagyon hasznos "elméleti eszköz" ezeknek a legtöbbször rejtett ideológiai implikációknak a feltárására. (És itt most sok, vastag fű-réteg alatt megemlíteném a Korniss Péterről írt szövegemet. Nem tudom, azt ismered-e?)
I.
ReplyDelete"Mert a "potentially infinite"-nél én nem véltelenül írtam a "potentially"-t hangsúlyosnak, ugyanis nekem itt bejön a már említett Fish (...)."
Kár hogy Fish-t nem olvastam. Sajnos most nincs időm bepótolni. De a vitánk szempontjából nem olyan nagy baj, mert az I.-et azt hiszem kipipálhatjuk, itt egyetértünk. A szemiózis szerintem sem végtelen. De ezt már írtam fennebb is (a II. elején).
II.
ReplyDeleteAz ellenvetésem a II.-ben jött. És a fő érv az volt, hogy a szemiózist a képen belüli elemek és a képen kívüli faktorok egyaránt korlátozzák. De szerintem (és ez itt a tézisem) a képen kívüli faktorok képesek magukalá gyűrni a képen belülieket. Erről akart szólni a Playboyos példám is. És ehhez a tézisemhez ragaszkodom :). Szerintem BB ezt a Narratology fejezetben nem veszik számításba. Ez az ami nekem nem tetszik.
Tegnap esete sokat nézegettem az Olympiát és nagyon-nagyon könnyű volt "szexistán" néznem rá. Pedig én sem olvasgatom a Playboyt.
Szerintem a Kiefer dolgot is pipáljuk ki, ok? Nagyon hülyén fogalmaztam legutóbb: a lényeg, hogy egy - hogy is fejezzem ki magam? - nemzeti érzületű kutatóról halottam aki igenis a németek németségét akarja Kieferen demonstrálni. Ez számomra egy újabb példa arra miként nyerhetnek a külső faktorok az állítólagos - mert én BB nézetét nem teljesen osztom Kieferről - belsőkkel szemben. Tényleg tökegyszerű amit itt ismételgetek: A jelek értelmét a használat adja (pragmatika). Az, hogy mi van egy képen (fokalizáló etc.) másodrangú kérdés azzal szemben, hogy a képet hogyan használják a nézői.
"A fokalizáló szerintem nem a kontextualizálás miatt érdekes"
Nem én sem ezt akartam írni. Hanem azt h. a fokalizálót is kontextualuzálni kell. Ès az a bajom, h. BB ezt nem teszi meg.
"Mindez pedig szerintem azért fontos, mert ezzel a módszerrel akar B/B elszakadni a művészettörténetet uraló többi elméleti paradigmától, melyeket különböző okokból meghaladottnak vagy nem elég produktívnak tart."
Igen, az elszakadást az addigi paradigmáktól én is fontosnak tartom. Ezt is kipipálnám.
III.
ReplyDelete"Akkor lenne igazad, hogy itt pusztán egy 1-es sz-1. személyű beszélő van, ha valóban az a tatárszentgyörgyi gyerek hozta volna létre a képet és pályázott volna."
Nem! :)
Az egyes szám első személyű elbeszélő nem egyenlő a szerzővel. Marcel nem Proust.
"feltétlenül a mise-en-abyme értelemben, mert szerintem a mise-en-abyme és a fokalizáló azért nagyon különböző dolog."
Fennebb azt írtam h. "myse en abyme szerű" és ebben BB-t követtem, az ő Martisoka metafórájukat (204. o. legalul). Bár abban igazad van, hogy a fokalizálóban a nézések nem ismétlődnek (a myse en abyme-ben igen) - de akkor BB metafórája sem stimmel. Viszont tartalmazzák egymást. És a képen - az irodalommal ellentétben -a nézések a legritkább esetben "tartalmazzák" egymást. Képen szinte lehetetlen ezt a láncot ábrázolni: az elbeszélő (nem a szerző!) nézi A-t, miközben A nézi B-t miközben B nézi C-t és az olvasó mindenkinek lárja a szubjektív nézőpontját (a "perspektíváját" tán még találóbb lenne ide). A képen nem a szubjektív perspektívákat látjuk hanem a nézések reprezentációját. És szerintem a kettő különbözik egymástól. Bár elképzelhetőek - elszórtan - egybeesések. Mondjuk a Zsuzsanna és a vének. De szerintem ezek elszórt, egyedi esetek.
IV.
ReplyDeleteBocs, a szövegedet nem ismerem. Nem hiszem, h. csak úgy sebtében hozzá tudok férni. Ha elküldöd Pdf-ben vagy bármiben akkor szívesen elolvasom mint olvasóköri adalékot.
I.
ReplyDeleteFish-t szerintem érdemes olvasni -- és most egyébként is aktuális a jogi vonatkozásai miatt.
Azért ha van időd, az Is There a Text in This Class? című tanulmányt az ugyanezen című könyvből javaslom.
Számomra azért még mindig kérdés (és most lenne jó egy "igazi" szemiotikust ismerni"), hogy a végtelen szemiózist hogyan lehetne érteni.
II.
ReplyDeleteEbben, sajnos, nem értünk egyet. Szerintem a képen kívüli faktorok csak akkor "gyűrik maguk alá" a képen belülieket, ha a néző nem a képet nézi, hanem annak egy kiragadott elemét és azt is felszínesen. Azért a meztelen női testek ábrázolása nem szűkíhető le az Olympiára és a Plaboyra. Ezzel azt akarom mondani, hogy aki Playboy olvasóként nézi az Olympiát, annak is vannak más összehasonlítási alapjai, amelyek akár lehetnek a 18. századi pornográf metszetek, ahol az Olypiához képest sokkal "merészebb" módon vannak még a nők is ábrázolva. A sort persze lehetne még folytatni, de most annyi elég, hogy egy, az Olympiát ma néző férfinak is számtalan referenciája van a Playboy-on kívül is a meztelen női test ábrázolására (!). Amikor azt írtam, hogy nem vagyok Playboy-olvasó, akkor arra célzotam, hogy számomra nyilván nem úgy jelenik meg a kép, mint egy férfi számára, de azt azért megkockáztatnám, hogy egy férfi számára sem minden meztelen női ábrázolás erotikus. Mert hogy szerintem az Olympia rezisztenciája épp abban is van, hogy nem erotikusként jeleníti meg ezt az adott, egyébként a foglalkozása miatt erotikus asszociációkat keltő női testet. Ebben az értelemben a szexista nézés nem esik egybe az erotikussal.
A Kiefert hagyhatjuk valóban, mert nyilván hülyeség lenne, ha te itt most egy olyan harmadik személy álláspontját kellene, hogy képviseld, akivel ráadásul nem is értesz egyet.
És szerinted hogy kellen a fokalizálót magát kontextualizálni? Mit értesz ez alatt?
Én nem akarok feleslegesen a fokalizálón rugózni, de szerintem abban az értelemben nem másodlagos, hogy egyik eleme a képek használatba való vételének, mert épp egy olyan retorikai-narratológiai elem, ami erre szolgál.
IV.
ReplyDeletehttp://www.exsymposion.hu/
ezen belül a Dokumentum lapszám, és ezen belül az én cikkem
Adaléknak vedd csak -- egy példa a fokalizáló kritikai eszközként való használatára.
III.
ReplyDeletePersze, hogy nem azonos az 1. szám, 1. személyű elbeszélő a szerzővel, de ha a plakátot -- paradox módon -- mégis a tatárszentgyörgyi áldozat hozta volna létre, akkor igen. Épp mivel nem ő hozta létre, és a kijelentés rá vonatkozik, ezért itt mégiscsak a fokalizálás minősített esetével van dolgunk.
Nem vagyok abban biztos, hogy értem ennek a pontnak az utalásait (mármint amiket te itt említesz), de szerintem van ilyen láncolat -- lásd vesszőparipámat (hobby horse), a Las Meninast :-)
Egybként miért gondolod azt, hogy ezek elszórt, egyedi esetek? Most nagyképűen azt mondanám, hogy adj egy képet, és kimutatom benne a fokalizálást, de persze túl azon, hogy ez rémesen és elfogadhatatlanul arrogáns lenne, még a saját csapdámba is beleesnék. Szóval, nem mondom. De a fű alatt és csendben mégis... :-) csináljunk egy kísérletet. Van kedved?
Szervusz artandpolitics, bocs, most egy bobbywatsoni autobiográfiai komment következik:
ReplyDeleteIV.
Elolvastam az Korniss Péterről szóló cikkedet és egy, kísérteties :) egybeesésre akadtam: Mikor a címet olvastam, még nem emlékeztem rá, h. ki is az a Korniss Péter… aztán eszembe jutott h. b…us ez az a könyv, amit egyszer („erdélyi-magyar”) iskolai apropóból a Magyar Köztársaság, (a „Képes Magyar Történelem” és a „Legszebb verseink nemzeti ünnepekre” - vagy valami ilyesmi társaságában, csodás kis lista, nem?) ajándékozott nekem és én nagyon-nagyon csalódott voltam, hogy lám hiába jeleskedtem a magyar irodalom ismeretében, nem kaptam ajándékba semmilyen értelmes könyvet olvasni :). Ez legyen így egy mikrotörténeti adalék a Korniss-recepcióhoz: ez az ajándék az „erdélyi”-nek ebben az esetben nagyon pofára ejtette az „erdélyi”-t. Most akár bele is nézhetnék, de ez a könyv - jó okkal - nem költözött el velem.
A szöveget nagyon élveztem. És annak is örültem, hogy nincs benne szó a fokalizálóról (hacsak nem a lábjegyzetekben, amelyek a weboldalon nem elérhetőek). Szuperül működik anélkül is :). Úgyhogy jól illusztrálja azt az állításomat, hogy a fokalizáló nélkül is remekül lehet ideológiát kritizálni :).
II.
ReplyDelete„az Olympiát ma néző férfinak is számtalan referenciája van a Playboy-on kívül is a meztelen női test ábrázolására (!)”
Hm… szerintem itt te „fokalizálsz”. Úgyérted egy képtörténetileg művelt férfinak? Ez egy elég behatárolt kör. Én el tudom képzelni az Olympiát falvédő-motívumként. (És ennek a fantáziának a szempontjából mindegy, hogy „1es” vagy „2es” van a személyi számomban.)
„És szerinted hogy kellene a fokalizálót magát kontextualizálni? Mit értesz ez alatt?”
Hát történetileg, társadalmilag. Hogy kinek ki/mi „fokalizál” történelmi kortól, társadalmi helyzettől stb. függően. Egyszerűen nem hiszem, hogy mindenkinek ugyanaz lenne az interpretációja a „fokalizálóról” (ha egyáltalán van a képeken a BBi koncepciónak megfelelő „fokalizáló”).
A maradékra még alszom egyet.
Bocs, Bobby, az a szöveg folytatásában van, amit átküldtem neked mailben (ha még van erőd és kedved olvasni).
ReplyDeleteJó ez a személyes adalék, teccik és köszi, hogy elmondtad.
II-höz:
Nem, nem úgy értettem, hogy a képtörténetileg művelt férfinak, hanem úgy, hogy sokféle meztelen női test ábrázolás kering a világban (művészeti és nem művészeti), ebből néhányan többet, mások meg kevesebbet ismernek (talán passzívan többet, mint gondolnák). Tehát a meztelen női test ábrázolásának megítélésekor ezek is közrejátszanak. (Ha már itt tartunk, akkor szerintem elég másképp jelenik meg a meztelen női test a Playboyban, mint a hard-core pornó-újságban.)
Lehet, hogy te el tudod képzelni ezt a falvédőt, de hogy egy nő másképp néz erre a képre, mint egy férfi, az is biztos.
Szerintem itt van köztünk a félreértés, illetve a különbség. A fokalizálót szerintem nem kell interpretálni, mert az egy struktuális funkció. A segítségével lehet bizonyos dolgokat interpretálni csak.
Szerintem van ilyen értelemben vett fokalizáló bizonyos képeken (illetve nem feltétlenül a képen ábrázolva, hanem strukturális értelemben).
Várom a többit.
III.
ReplyDelete„Persze, hogy nem azonos az 1. szám, 1. személyű elbeszélő a szerzővel, de ha a plakátot -- paradox módon -- mégis a tatárszentgyörgyi áldozat hozta volna létre, akkor igen. Épp mivel nem ő hozta létre, és a kijelentés rá vonatkozik, ezért itt mégiscsak a fokalizálás minősített esetével van dolgunk.”
Szerintem az elbeszélő én és a szerző akkor sem azonosak, ha elvileg azok. Nincs valami ilyen tézis az újabb fajta önéletrajz elméletekben?
A második mondatból az következik, hogy a fokalizáló-ban valaki kijeletéseket fogalmaz meg valakiről aki nem önmaga? De szerintem ha önmagáról fogalmazna meg kijelentéseket azt is lehetne ideológiakritikailag elemezni. Az ember önmagáról is "fokalizálva" beszél. Ez a fokalizáló nekem egy egyre zavarosabb üggyé válik :).
A nem-exsymposionos Korniss szövegeid lehet hogy segíteni fognak benne hogy megértsem, te hogy érted ezt; de azokat el kell olvassam alaposan (most csak átfutottam).
II.
ReplyDelete"Mert hogy szerintem az Olympia rezisztenciája épp abban is van, hogy nem erotikusként jeleníti meg ezt az adott, egyébként a foglalkozása miatt erotikus asszociációkat keltő női testet. Ebben az értelemben a szexista nézés nem esik egybe az erotikussal."
Úgy érted a 19. századhoz képest nem-erotikusként? Vagy a jelenhez képest nem-erotikusként? Mert szerintem az is változik korról korra, h. mi erotikus és mi nem. Ezért lehetséges h. ma másképp tekintsünk Olympiára mint a 19. századbanban.
II.+
"Lehet, hogy te el tudod képzelni ezt a falvédőt, de hogy egy nő másképp néz erre a képre, mint egy férfi, az is biztos."
Hát ez egy másik téma, de én azt gondolom, hogy a "nők" annyira internalizálták már a férfi-tekintetett, hogy önként reprodukálják azt amikor "nő"-ket néznek.
"Szerintem itt van köztünk a félreértés, illetve a különbség. A fokalizálót szerintem nem kell interpretálni, mert az egy struktuális funkció. A segítségével lehet bizonyos dolgokat interpretálni csak.
Szerintem van ilyen értelemben vett fokalizáló bizonyos képeken (illetve nem feltétlenül a képen ábrázolva, hanem strukturális értelemben)."
Igen, szerintem is itt az nézeteltérés. Szerintem a "strukutrális funkciók" is történetileg (és társadalmilag) változók és ezért újra és újra interpretálásra szorulnak.
III.+
ReplyDeleteSzóval, nem mondom. De a fű alatt és csendben mégis... :-) csináljunk egy kísérletet. Van kedved?
Ezen sokat kellene gondolkodnom és ezt elkerülendő :) és ha nem unod szívesen maradnék ennél a Korniss Péter példánál, most h. ez így adódott.
Én nem azt akarom mondani, hogy amiről te beszélsz az nincs (sőt!), hanem egyszerű terminológia-technokrata módjára azon lovagolok, hogy nem lehet-e ugyanezt másképp, egyszerűbben és átláthatóbban megnevezni; hogy nem lenne-e előnyösebb ezt egy másik, vizuáladekvátabb,nem narratológiai keretben tárgyalni. Azt hiszem a "speaking for others" fiókot kellene kihúzzuk, ott lehet h. találunk világosabb, képekre jobban alkalmazható, nem-narratológiai fogalmakat. Persze most semmi nem jut eszembe.
III.
ReplyDeleteAz önéletrajz-elméleteket, azt hiszem, nem ismerem. Úgyhogy ezt most én is enélkül mondom -- szerintem azért van olyan eset, hogy az elbeszélő én és a szerző én egybeesik és ez az lenne, ha a plakátot valóban Robika készítette volna.
Abban sem vagyok biztos, hogy az ember önmagáról fokalizálva beszél, mert az már szinte a skizofrénia, vagy a multiple-personality-disorder esete lenne. Vagy extrém irónia. Ezek persze létező esetek, de nem ezek jelentik a fősodort. Ami miatt természetesen még lehet velük foglalkozni, de rájuk nyilván nem lehet egy elmélet általános megállapításait alapozni.
III +
ReplyDeleteNekem a Korniss csak azért nem a legjobb példa most, mert ott nyilvánvaló számomra a fokalizáló jelenléte, viszont annál többet nem hiszem, hogy érvként fel tudnék hozni, mint amennyit a 3 szövegben leírtam. Ezért lenne jobb egy olyan példa, ahol te eleve nem látod a fokalizálót. Kíváncsi lennék, hogy ott mihez tudnék kezdeni.
Egyébként meg nem értem, miért zavarnak a narratológiai fogalmak, illetve én szeptikus vagyok abban a tekintetben, hogy valóban van-e kizárólag "vizuáladekvát" keret ennek a tárgyalására.
II.
ReplyDeleteSzerintem paradox módon sem a 19. században, sem ma nem számít erotikusnak az Olympia. A 19. században azért, mert nagyon magabiztosan néz vissza a nézőre, nem olyan szemérmesen, ahogy a nőktől akkoriban elvárható volt. Ma meg azért, mert túl "egyszerűen", sallangmentesen mutatja meg magát. Egyik képen sem látom csábítónak.
A többivel hajlamos lennék egyetérteni, ha nem merülne fel bennem a Bryson Art in Context című szövege, illetve a túlzottan historista megközelítés réme.
hello Kati,
ReplyDeleteHa jól látom ez egy régebbi téma, de csak most tévedtem ide. Tehát ha még aktuális a felvetés:
"A sorozattal többek között az a célom, hogy megpróbáljam fókuszba állítani ezeket a műveket, illetve hogy össze is gyűjtsem őket, amiben számítok a blog olvasóinak közreműködésére is."
A gyűjtéshez (nem egy-egy kiállítás volt ugyan, csak egy-egy mű):
Kaszás Tamás (2009.09 http://studio009.freeblog.hu/)
+ jómagam (2009.09)
Ernst, Mindmovie,
ciao, kisspal sz.
Szia Ruckbau,
ReplyDeleteKöszi az infókat! Igazából a műveken van a hangsúly, nem a kiállításokon, szóval minden infó hasznos és jól jön. A sorozat a napokban folytatódik egy kis technikai szünet után, mert anyag még van. És így a te infóid is hamarosan sorra fognak kerülni.
Szia,
artandpolitics
A nők hogyan nézik Mapplethorpe férfi-aktjait?
ReplyDeleteAzoknak mi a kontextusa?
A kérdés nagyon jó és a válasz pedig nem könnyű, mert van egy relatíve egyszerűen mozgosítható, spekulatív és személytelen teoretikus válaszom, ami nem feltétlenül esik egybe a személyes megközelítésemmel és benyomásaimmal.
ReplyDeleteElvben szerintem "a nők" az esztétikailag és erotikusan megjelenő férfi testet ugyanúgy nézik, mint a homoszexuális férfiak, mert "a vágy tárgya" azonos. Különösen azért, mert Mapplethorpe-nál ezek a testek (most kifejezetten az esztétikailag, szoborszerűen megjelenő képekről beszélek) kifejezetten "férfiasan" jelennek meg. Hogy maguk a képek alanyai homo- vagy heteroszexuálisok, ez nem tudom, hogy valóban a képen van-e kódolva, ha igen, én akkor se látom.
Talán az, hogy "a nők" képesek a férfi testeket erotikus tárgyként nézni, épp a chippendale-show-k lehetnek "bizonyítékok". Ezek népszerűségét szerintem pusztán az utánzással nem lehet magyarázni.
A Playgirl-t viszont ebben a kontextusban merő viccnek szántam :-)
Ezek után ön nem mondaná el, hogy hogy van ez fordítva, azaz, hogy "a férfiak" hogy nézik az Olympiát?